Felhasználói értékelés: / 8
GyengeLegjobb 

Adva van újra egy hír, létezik megint egy ügy, aminek résztvevője, tanúja, gyanúsítottja: Kutya.

Röviden összefoglalom az esetet, inkább csak emlékeztetőnek, mintsem a részletekbe belemenvén, mivel a lényeg nem itt van, ráadásul a történet nagyon keserű, és sajnos sablonos:

Eltűnt Dominik! Édesanyja állítása szerint a Margit – szigeten sétálgatva, a Dunára vezető lépcsőkön eszméletét vesztette. Magához térve két és fél éves kisfia már sehol sem volt.

Ez történt közel három hónapja, közben persze folyt a keresés nagy erőkkel, tájékoztatott minket a média az ismeretlen helyen tartózkodó, büntetett előéletű apáról, vagy az anya , ellentmondásokkal tarkított vallomásáról.

A legújabb, tragikus fejleményen senki sem csodálkozott: Dominik édesanyja végül bevallotta, hogy kisfia, állítólagos eltűnésével egyidőben, kutyatámadás következtében életét vesztette. Holtestét a szülők elásták.


Egy kisgyermek oktalan halálánál megrázóbb dolgot elképzelni is nehéz, nekünk mégis ezt kell tennünk, értem ez alatt azokat, akik szükségét érzik feltenni a miérteket, tudni vélik rá a válaszokat, vagy egyszerűen csak nem szeretnének többé ilyen balesetekkel szembesülni.
Én magamnak ugyan sem a büntetőjog, ill pszichológia, vagy akár a családvédelem terén nincsenek jelentős ismereteim, a vádlottról – a kutyáról – viszont annál inkább.
Ahogy eddig áll, Dominikot a család kutyája marta halálra. A kutya fajtáját már több média próbálta meghatározni, de ez csak arra volt jó, hogy néhány százan-ezren újra foghatják a fejüket, és félve gondolhatnak szeretett fajtájuk hírbehozására, meghurcolására.
Én ezt nem teszem, mivel a baleset szempontjából jóformán semmiféle jelentőséggel nem bír. Inkább a legelején fel szeretném hívni mindenki figyelmét azokra a tényekre, cselekvésekre, és mulasztásokra, amik determinálták a tragédiát:

1. Nincs, vagy nem jó a szociális kapcsolat a gyermek, és a kutya között.
2. Rosszul, vagy egyáltalán nem szocializált a kutya
3. Gazdai, szülői figyelmetlenség
4. Az áldozat igen alacsony (lehet igen idős is) életkora.

Ezek közül az első három, már önmagában is veszedelmes:

1. Vagyis, ha a gyerek, és a kutya nem ismeri, vagy akár nem kedveli egymást.
Ez történhet úgy, hogy a kutya egyszerűen idegen, ez esetben kisebb a veszély, hiszen mind a kutya, mind a gyermek óvatosabb. Nem beszélve arról, hogy egy szülő sem engedi (engedheti) gyermekét idegen kutyával barátkozni, csak felügyelettel, és némi ismerkedés után.
Ha viszont a család kutyája, itt már más a helyzet! Ismerik egymást,de legalábbis tudnak egymásról. Kialakult érzelmeik vannak a másikról.
A kutya például, lehet féltékeny, hiszen a csöppség megjelenése előtt még az egész első udvart birtokolta, és a gazdaasszony minden reggel saját kezűleg adta neki a tegnapi vacsora maradékát. Ma viszont a tyúkól mögé van kötve láncra, és messziről szemlélheti, hogyan tölti ki a család egész napját az új jövevény.
A szereteten, törődésen kívül lehet a kutya féltékeny ill. irigy másra is:
Úgy gondolhatja, hogy szűkebb territóriumát, táplálékát meg kell védenie a falkában – az ő véleménye szerint – alatta álló kicsi, és gyenge lénytől.

Akár támadásnak is vélhet egy kalimpáló játékpuskát, vagy homokozó vödröt!
Ugyanígy a gyermek reakciói is lehetnek hibásak, vagy félreérthetőek, szintén egy rossz szocializáció következtében.
Megijedhet a kutya hirtelen mozdulatától, eleshet, vagy fájdalmat okozhat neki.

2. Nem elég, hogy támadó, és áldozat között nincs megfelelő szociális kapocs, de a kutya alapvetően nem szocializált. Hogy csak néhány példát mondjak:

-          Nincsen parancsokhoz, szabályokhoz, napi rutinhoz szoktatva.
-          Nem biztosítanak a számára lehetőséget –séta, játék, a gazdával közös munka formájában – saját örömének, szórakozásának kiélésére.
-          Emberekkel, de sokszor fajtársaival is igen ritkán, vagy soha nem találkozik.
-          A minimális kapcsolat is gyakran agresszív bánásmódban merül ki.

3. Mint gazda, mint szülő, a legnagyobb felelősséggel tartozunk gyermekünkért, de állatainkért is: Egy kisgyermeket magára hagyni már önmagában is mulasztás, egy, a fentiekben leírt kutyával magára hagyni óriási felelőtlenség!
De ugyanekkora mulasztás hagyni kutyánkat ilyenné válni, valamint elhanyagolni a gyermek-kutya szocializációt!
Mit tegyünk azért, hogy ilyen, és ehhez hasonló esetek ne következzenek be?

1. NE TARTSUNK KUTYÁT!
A kutya tizenötezer éve követi az embert jóban-rosszban, ő az első háziasított állatfaj. Az embernek napjainkban is szüksége van csaholó barátaira, de ne higyjük, hogy mindenkinek, és mindenhová való kutya!
Tudjunk önvizsgálatot tartani, és tudjunk nemet mondani egy bájos kölyök pofira
Ez viszont nem jelenti azt, hogy nekünk nem kell a kutyáról sok mindent megtudni.  Lépten, nyomon kutyákkal találkozunk, nem tehetünk úgy, hogy:
Nem szeretem, a kutyát (félek a kutyáktól) -nem érdekelnek a kutyák!

2. NE TARTSUNK KUTYÁT HASZONSZERZÉS CÉLJÁBÓL!
Mint tudjuk a kutya az ember legjobb barátja, nem hasonlítható össze egy gazdasági állattal, bár ezek gondozása, tartása szintén megköveteli a legmagasabb szintű ismereteket, és az irántuk érzett lojalitást.
A kutya minőségi tenyésztése nem kevés fanatizmust, anyagi ráfordítást és számos más áldozatot követelő hobbi, aminek gazdasági értelembe vett anyagi haszna nincs vagy a legjobb esetben is jelentéktelen.
Sokan próbálnak innen –onnan összeszedett fajtatiszta kutyákkal kölyköket „előállítani”- amiről általában már néhány próbálkozás után kiderül, hogy nem is olyan jó üzlet. Ergo= ismét egy kutyának telt ki a becsülete, jöhet az „elpasszolás”, vagy a kóborlás, hogy mást ne említsek.

3. TANULJUNK!
Ha úgy érezzük még mindig, hogy nálunk jó helye lenne egy kutyának, akkor tudjunk meg mindent a „működéséről”!
Autót vezetni, gyermeket nevelni, fegyvert tartani, stb sem lehet tanfolyamok, vizsgák, tanulás nélkül. A társadalom nem engedi!
Jelentem, kutyatulajdonosnak sem született senki!
Alapos etológiai, élettani, kiképzés-technikai ismeretek nélkül keservessé válhat az élet egy kutyával, mondjuk úgy tíz egynéhány évre!

4. HONNAN?  MIT?
Le kell szögeznem, nem ezeken áll vagy bukik az ügy, hiszen feltételezve, hogy az első három pont szerint mi igenis jó gazda anyagok vágyunk-már egy kevésbé ideális kutyával is szépen elboldogulunk.
Mégis, a ma embere szereti pontosan megtervezni az életét, miért volna ez máshogy a kutya beszerzéssel?
Alapvető kívánalmak egy kutyával szemben a fajra jellemző(nem fajtára!) idegrendszer,  és egészség. Természetesen a használati ill. egyéb rendeltetésű kutyáknál még számtalan egyéb kritérium is.

Mik a lehetőségeink?

- Az első és legkézenfekvőbb, hogy menhelyről választunk egy felnőtt kutyust. Az előnyei, hogy itt szakemberek segítségével tudjuk kiválasztani a számunkra megfelelőt, hátránya viszont, hogy nem ismerjük újdonsült kutyánk előéletét. Aki ilyen módon szerez be kutyát, mindenképpen nagy hozzáértéssel, és toleranciával kell rendelkeznie.
- A szomszédban születtek kiskutyák „XY”apától, és „Zsömi” szukától:

Nagyon jó, hogy a kiskutyák felcseperedését, szocializációját nyomon tudjuk követni, és akár alakítani is. Még egy információval vagyunk gazdagabbak: ismerjük az anya kutyát, de lehet hogy a két házzal odébb lakó apát is! El tudjuk dönteni, tetszik-e nekünk a szülők viselkedése, sőt még talán fel is ismerjük ezeket, a viselkedésbeli jellegzetességeket a kölykök egyikében, másikában.

Hátránya, hogy azért ettől még nem lettünk kutyatenyésztők, és az öröklődés során sok minden megtörténhet…..és meg is történik!
- Előzetes tanulmányaink alapján megtetszik egy bizonyos fajta, amit standard leírása alapján ideálisnak vélünk saját, ill. családunk számára.
Most, tessék nagyon figyelni, és nagyon vigyázni, hiszen elérkeztünk oda, ahol a legtöbben tévednek, és ahol a tévedés a legszörnyűbb következményeket vonhatja maga után! Szóval, eldöntöttük, hogy –mondjuk - szeretnénk egy Kurdisztáni Aranyhörcsögterelő kutyát (ne tessék keresni , nincs ilyen!) - mert ez pont nekünk való, meg csinos is, meg akár divatos is, és ami a legfontosabb, tisztában vagyunk a fajta összes jó, és rossz tulajdonságával - hiszen olvastunk róla, sőt talán már láttunk is ilyet.
Jöhet a beszerzés, ami után reményeink szerint ( így kell lennie!) tizenöt évre egy társat veszünk magunkhoz.

Mi történhet velünk?
- Látunk egy falragaszt, hirdetést, elmegyünk egy állatkereskedésbe, vagy börzére, és veszünk EGY Kurdisztáni Aranyhörcsögterelőt –vagy, legalábbis mi azt hisszük. Tudjuk, hogy nagyon olcsó volt, de ennek még örülünk, igaz, hogy nem láttuk a szüleit, de hát ismerjük a fajtát már!Különben is, az eladó azt mondta, hogy apja- anyja szuper, terel mint az álom, imádj a gyerekeket, és aurájával távol tartja a díjbeszedőket.
Hogy mostani önmaga nem tükrözi ezen kvalitásokat a nyájas vásárlónak, az azért van, mert „későn érő”!
Summa, summarum át lettünk verve egy olyan személy által, aki nem fogadja meg a második tanácsomat, miszerint: Ne tartsál kutyát haszonszerzés céljából!
Gondoljunk bele, hogy lehet, hogy a más helyeken nyolcvan-százezer forintos kutyát, itt harminc ezer forintért „hozzánk vágják”?
Ez a szaporító - mert mondjuk ki róluk, van szó - honnan szerezte a kutyáit? Mivel eteti? Hol tartja? Kurdisztán messze van, drága és veszélyes is oda utazni…….Egy zsák valamire való táp hét –tíz ezer forint….Egy alom felneveléséhez, hely idő és pénz szükséges- volt ebből bőven neki?
Nem. Nem volt!
Egy szaporító nem így gondolkodik, Ő profitot szeretne, elmondom hogyan:

- Menhelyről elhoz egy fajtatiszta kutyát, vesz hozzá törzskönyvet.
- Egy másik szaporítótól vesz hasonlóan „gombokért”
- Esetleg szerez valami jobb nevű kennelből, de hibásat - ha sikerül neki!

Ezt a kutyát, - aki egyébként mondjuk félős, vagy inkább csak színében emlékeztet a fajtára, - befedezteti azzal a kannal,ami a legkisebb ráfordításába kerül. Temperamentum itt sem számít, hát még az egészség.
Végül az almot felneveli a házvégi disznóólban, olyan koszton , ami neki a legolcsóbb.
Hogy visszatérjünk a kutyatámadásokra, azt hiszem nem meglepő, hogy az ilyen helyekről származó, „fajtatiszta” kutyák követik el a balesetek jelentős többségét!
Hasonlítsuk össze csak ennek a pár kontraszelekciós tényezőnek a hatását, a korábban említett „ X.Y.” kantól és  „Zsömi „ szukától származó kiskutyákkal!
Ott „X.Y”- nak ügyességre, helyzetmegoldó képességre, egészségre, és életerőre volt szüksége ahhoz, hogy kijátssza a saját magát és a „Zsömi” szukát záró kerítést, és befedezze azt.”Zsöminek” szintén egészségesnek, és jó természetűnek kellett lennie, hogy ez sikerüljön.
A kiskutyák pedig annak ellenére, hogy nem kívánt babák voltak, valószínűleg megkapták az alapvető szeretetet, és törődést, hiszen anyagi hasznot nem, csak kiadást jelentettek gazdáiknak. Ők még sem altatták le őket, vagy csapták agyon. Félreértés ne essék, a szaporító sem, csap agyon egyet sem, csak éppen más indokból.
Van még egy választás előttünk, mi szerint utána járás, és nagyobb anyagi áldozatok árán szerezzük be kutyánkat egy tenyésztőtől.
Nem kívánom az ő munkájukat részletesen taglalni, érintett lévén reklámnak tűnhet, pedig csak védőbeszéd szeretne lenni a kutya, a fajtatiszta kutya , és az ilyeneket lelkiismeretesen alkotó emberekért;úgyhogy mindössze néhány gondolat:

- Gyakori vádként éri a tenyésztőket az, hogy ”csak kiállításra tenyésztenek”, ill. hogy ezek az állatok „túlságosan beltenyésztettek”.
- Alapvető dolgokat kell ezzel kapcsolatban világossá tenni:
A kutyafajta, amibe beleszeretett a leendő gazdi, az évtizedek vagy évszázadok folyamán, kizárólag az ilyen tenyésztők munkájának hozományaként jött létre, alakíthatott egy egységes fajtát.

Természetesen, sem ők, sem a maiak, nem kizárólag kiállításon méretették meg a kutyáikat.

A tenyésztési eljárások, amik szükségesek ahhoz, hogy elérjék a fajtaleírást  (standardot) jól megközelítő egyedet, rendkívül sok félék , legkevésbé sem csak „beltenyésztésről” szólnak.

Bízzuk ezt a szakemberekre!
A kiállításon résztvevő kutyákról egy valamit azonban nagy biztonsággal elmondhatunk: Még pedig azt, hogy jól szocializáltak!
Egy kiállítás ember, és kutya tömege, a gazda verseny láza, a bíró , aki áttapogatja a kutyát-mind olyan szituáció, amit egy hátsó udvarba zárt kutya nem volna képes tolerálni! Így már talán el tudjuk képzelni egy tenyésztő gondolatait, mikor kutyái sétáltatása közben az egyik udvarból kiszól valaki:
Jé , csak nem ezek is „Kurdisztáni Aranyhörcsögterelők”? Látva a bent lévő jószágot, valószínűleg így érezhet:
Igen, EZEK azok! A tied viszont egy egyszerű hamisítvány!
Szó se róla, mindenkinek szíve joga vásárolni hamis ruhát, órát, satöbbit, baja nem lesz belőle, ezek tárgyak. De vásárolni egy hamis kutyát, ami önműködő?
Viszont abban is biztosak lehetünk, hogy egy magára valamit is adó tenyésztő, nem fog eladni nekünk egy kutyát, ha csak a gyanúja is felmerül annak, hogy nem vagyunk alkalmasak kutyatartásra, vagy az adott fajta nem optimális a számunkra.

Még egy dolog, ami ide kívánkozik, tulajdonképpen egyszerű matematika:
Miért van az, hogy mindazok ellenére, hogy lelkes tulajdonosai szerint a legcsodálatosabb kutyák, ( és most lépjünk ki a fiktív kutyák világából) mégis, az Amerikai Staffordshire Terrier, a Pit Bull Terrier , vagy a Rottweiler stb,stb, egyedei okozzák a legtöbb balesetet?

- Azért, amiért Angliában a Golden és a Labrador Retriever!
- Azért amiért nálunk, a 70-es években a Boxer, utána a Németjuhász, aztán a

Dobermann, később a Kaukázusi juhászkutya is „szedte áldozatait”.És ezek mellett a kisebb port kavart Spániel, Tacskó vagy Puli harapások!

Igen! Ezek a fajták ugyanúgy nem veszélyesebbek a többinél, csak egyszerűen rengetegen vannak! Mondhatjuk úgy is: divat!
Nem nehéz elképzelni, hogy egy több ezres populációból mindig akad egy olyan egyed, olyan gazda, és olyan szituáció, ahol megtörténik a baj.
Úgyhogy: tanuljunk minél többet a kutyáról, annak kultúrájáról, és óvakodjunk a hamisítványoktól!
Ennek a módja véleményem szerint csak egyféle lehet: Fel kell hívni az emberek figyelmét a kutyatartás, vásárlás legalapvetőbb buktatóira, hiszen a szaporítást betiltani nem lehet, ők az igény(telenség)ből élnek, és az igény(telenség) állítja elő őket.
Természetesen ezt a felvilágosítást nekünk kell kezdeményeznünk, másoknak ez nem fontos, nem számít.
Fajtánk, sok másik mellett, néhány országban, néhány államban, néhány Önkormányzatnál, már átélte saját holocaustját, apartheidjét.

Bizony, még a XXI. sz. -ban is vannak faji megkülönböztetések, néhány egyed vélt(!), vagy valós tettein felbuzdulva , a közhangulatot kihasználva, a politikusok, amíg világ a világ szemérmetlenül zászlajukra tűzik : itt az ellenség, ÉN megszabadítalak tőle benneteket!

Persze, ha majd a sok sületlenséget nem bírja tovább a plafon elviselni, és rászakad, a romkereső Kutya , miután megtalálta, ugyanúgy fogja képen nyalni, mint bárki mást.

Krautheim Viktor
Pócsmegyer
2007. október 22.

A tájékoztatás, és a figyelemfelkeltés jegyében hozzájárulok, sőt szívesen veszem, hogy írásom teljes terjedelemben, és amennyiben ez odavaló-máshol is megjelenjen.

Figyelmébe ajánlom továbbá mindenkinek,
Dr.Lórászkó Gábor   :  A Kutya 2007. októberi számában megjelent „Vélemény a kutya ivírtalanításáról” szóló cikkét.